Mámorító tavaszi síelés Riosulban

Mámorító tavaszi síelés Riosulban

Már javában kopogtat a tavasz, örülünk a hosszabbodó nappaloknak, de mégis van bennem némi szomorúság. Alig síeltünk még az idén, s az időjárás jelentések is napról-napra emelkedő hőmérsékletet jósolnak. Pár nap, és hosszú hónapokra búcsút inthetünk kedvenc  sportunknak. Hacsak… Hacsak azonnal nem keresünk egy hóbiztos síterepet, s neki nem vágunk a márciusi sítúrának. Osztunk, szorzunk, szabadságot, szabadnapot egyeztetünk, s végül  a Hautes-Alpes, a franciaországi Risoul mellett döntünk.

Fiedler Anna Mária

 

dobogoko_23_1191480_1678Azt már régóta tudjuk, hogy ár-érték arányt tekintve  legkifizetődőbb, ha Franciaországba megyünk síelni, csakhogy egyre ritkábban van alkalma manapság az embernek 8-10 nap szabadságot szakítani az idejéből.  Pedig megéri.

Az utazási iroda már nem indít autóbuszt, így hát kocsival vágunk neki a majd 1300 kilométeres távnak. Egy pillanatra megingok: kell ez nekem, egy napot vezessek oda, egy napot vissza, de végül félreteszem a kétségeimet. Végül is, ha Karintiába, Tirolba vagy Stájerország távolabbi részébe megyek, akkor se nagyon tudok az utazás napján síelni. (E téren egyébként Szlovákia verhetetlen, hisz Donovalyba tényleg érdemes egy napra is kiugrani.)

Nem bántam meg. utólag visszatekintve talán legnagyobb élmény maga az utazás volt. Nem repülővel tettem meg ezt a nagy távot, nem busszal, nézelődve, hanem én magam vezettem le. Egyhuzamban, három megállással. Más volt így, szinte magénak éreztem minden kilométert, az egész tájat, az országokat, amiken átkeltem.

Még sötét volt, mikor elindultunk, hajnali  5 után néhány perccel, de még az M7-esen jártunk mire megvirradt. Ragyogó napsütésben hagytuk a hátunk mögött  a magyar-horvát határt, s az ismerős nevek olvastán olyan érzésem volt, mintha nyaralni mennék az Adriára. Az irány végül is azonos, de most még több mint 1000 kilométer van hátra a célomig. Huhhh…

 

Kora délelőtt kelünk át Szlovénián, jobbra magasodnak a Júliai Alpok hófehér csúcsai, akár meg is állhatnánk, de csábít a távolság. A táblákon Trieszt, Velence, s nem sokkal később már jócskán bennjárunk Olaszországban.  Milánó felé autózva  már igazi tavasz van. A kertek előkészítve a nyárra,  amerre szem ellát gyümölcsösök, művelt földek. Velence után Milánó felé visz utunk, mindenütt szőlőültetvények szépen metszett, ápolt tőkék, mintha a világ minden lakóját innen akarnák ellátni borral. Sír a lelkem, hisz valamikor nálunk is minden darab földet bevetettek, beültettek, de ma több a puszta ugar, mint a művelt föld…

 

Elmegyünk Verona mellett, a távolban gondozott vidéki porták, gazdaságok, s míg csodálom a tájat, Bresciánál elvétem az utat, mint utólag kiderült, Piacenza felé tértem le, de jól tettem. Itt jóval kevesebb az autó, a kamion, mint a másik úton volt. Csak azon aggódom, hogy 8-ig megérkezzem Risoulba, mert addig lehet bejelentkezni a szálláshelyen, ellenkező esetben a kocsiban kell éjszakáznom. A táblák már Genova, Ventimiglia, Torinó irányát jelzik. Ha Genova felé mennék, hamar lenn lennék a tengerparton, pár óra csupán a Cote d’ Azur. Szívem szerint oda is mennék, csábít a tenger, a pálmafák, de tudom, hogy a másik irányban vár a nagy fehérség. Bár áttérve a francia oldalra, Európa legmagasabban fekvő középkori  városában Brianconban még mindig nem érezni a hó közelségét. A fákon pattanásig feszülnek a rügyek, az utcán térdnadrágos fiatalok sétálnak. A sífelvonó sem jár, ez némileg aggaszt, de az erőd, a város nagyon szép.

Ám Risoul felé emelkedve megérezzük a hó közelségét, s mire felérünk a szálláshoz, körülöttünk mindenütt fehérség.

 

S ahogy vártuk a pályák fantasztikusak, kék, piros fekete, ki, milyet szeretne.

Egymás után próbáljuk ki a 2361 méter magasan fekvő L’Homme de Pierre csúcsáról, a 2571 méteres Peyrefolle-ről  és  a 2571 méteres  Pte de Razis csúcsról induló pályákat. Itt aztán hosszan lehet kanyarogni a kényelmes kék, a változatos piros és meredek fekete pályákon.  A kabinos, székes felvonók szinte röpítik az embert a magasba,  várni nem kell.

De itt jól is esik egy kis várakozás, kicsit megpihenünk a hosszú siklás után. A nap szikrázik a kék égből, boldogan fürdetjük arcunkat a napsütésben, lehúzzuk a dzseki zippzárját, had járjon át a jó levegő, a nap melege. Igaz, lefelé aztán csurog a hátunkról a víz. De ez más…

 

Risoul össze van kötve Vars pályarendszerével, így a Pte de Razisról átcsúsztunk Varsba.  A rendszer összesen 185 kilométer hosszú, reménytelen minden pályát bejárni egy hét alatt, mi csak a hosszabbakra koncentráltunk. Van olyan, ahol egy óráig is lehet siklani. Risoul 1850 méteren fekszik, Vars 1650-en, s ha  a 2750 magas Pic de Chabrieres-ről indulunk le, akár 1100 méter szintkülönbséget is megtehetünk. Képzeljük csak el! Olyan mintha a Kékesről a tengerszintig siklanánk!

 

Risoul maga igazi síváros, van egy  régebbi falusias része, a mi szálláshelyünk a La Foret Blanche appartamentelepen van. Hatalmas többemeletes házak, de olcsó takaros, jól felszerelt kis apartmanokkal:  fenyőbútor, mosogatógép, minden van itt. S mivel olcsó, honfitársaink is szeretik, s szinte egész Európából özönlenek ide a fiatalok. Körülöttünk angol, német, olasz, lengyel szót hallani. A lengyelek épp ottjártunkkor tartották egyetemi sítalálkozójukat, több ezren érkeztek Lengyelország városaiból. A mellettünk lévő apartmanba Gdanskból jöttek a srácok, 2000 kilométer vezettek egyhuzamban.

Elképesztő hangulatot csináltak, egymást követték a bulik, koncertek, éjszaka tele voltak a bárok, amelyek nappal álmosan tátongtak. Egymást érték a különböző versenyek a pályákon, az egyik  végén színpad állt, s alig ruhában énekelt az énekesnő. Társaságunk egyetemista, tehát e témában kellően járatos tagja megállapította: olyan mint az Irie Maffia. A fiatalok kezében sör, forralt bor, sícipőben táncolnak a hóban, a színpad melletti teraszon. Vidámak, egészségesek, arcuk megpirosodott, lebarnult a jó levegőn, a szikrázó napon.

 

Mivel a bulik nagy részét az üdülőhely bárjaiban tartották, nem nagyon zavarták a környező apartmanok lakóit a fiatalok, akik között persze akadtak középkorúak is jócskán. Összességében olyan érzése van az embernek Risoulban, mintha nem csak a síelés miatt járnának oda az emberek: a fiatalok bulizni akarnak, a középkorúak, idősebbek pedig kicsit visszafiatalodni közöttük. Mindenesetre tisztelettel nézem, ahogy az éjszakai buli után kora délelőtt már sícipőben dobognak a folyóson. Messzire nem kell menni, hiszen közel a felvonó, a pályáról meg egészen az ajtóig lehet csúszni. Hiába ezt  nagyon  jól csinálják a franciák…

 

Nincs is nagy kedvünk hazatérni, de lejárt a szabadság  így kénytelenek vagyunk felkerekedni. Hazafelé már ismerős úton autózunk, csak közben kipattantak a rügyek, zöldbe borult a táj míg Piemontén, Lombardián, Veneton áthaladunk.  Triesztnél már rövid ujjú pólóban süttetik magukat az utazók egy pihenőhelyen. Nincs mese, itt a tavasz,   jönnek a vízitúrák, a nagy kerékpározások…

Jó tudni

Fekvésének köszönhetően Risoulban március végén, április elején is lehet síelni.

Budapest Risoul távolság 1240  kilométer. Az útvonaltervezők általában a Milánó felé vezető utat adják meg, de érdemes Bresciánál Piacenza felé menni, erre kicsit hosszabb, de kevésbé forgalmas az út.

Olaszországban drága a benzin és az autópályadíj, ezért akkor érdemes kocsival indulni, ha legalább négyen ülünk benne. Ha nem, keressünk inkább olyan utazási irodát, amelyik márciusban is indít buszokat. Négy embernek a buszköltség majdnem annyi, mint autóval eljutni a Hautes-Alpes-ba.

A kocsival autózóknak érdemes néhány euróst készenlétben tartani, mivel a torinói körgyűrűnél az automaták csak eurós pénzérmét fogadnak el, kártyával nem lehet fizetni.

 

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


nyolc − = 4

Translate »